Elérkeztünk az idei francia kerékpáros körverseny döntő szakaszához!
A fárad kerekesek az Alpok csúcsai között dönthetik el, hogy idén ki nyeri a világ legnagyobb presztízsű versenyét. Pontosabban az Alpok is dönthet, mert a mai, holnapi "mészárlás" után egy igen technikás, 42.5 kilométeres egyenkénti időfutam is vár még a mezőnyre Grenoble körül.
A kronó szerepe akkor értékelődik fel igazán, ha Cadel Evans nem szakad le az egyre jobb formába lendülő Alberto Contadorról, sem a Schleck fivérekről. A derék auszi nagyon jó formába lendült idénre, eddig könnyedén tartotta a lépést a hegyekben mind Contival, mind a luxemburgi tesókkal.
Alberto teljesítményén igen csak érződik a tavaszi Giro győzelem, ami sokat kivett a spanyol lábaiból. Ugyanakkor egyre jobb állapotba került, ahogy haladt előre a verseny, s egy amolyan Carlos Sastrés utolsó héttel még kikaparhatja magának a gesztenyét.
A két Schleck: Andy és Fränk teljesítménye engem nem igazán győzött meg. (persze ha én így tudnék hegyre menni, mint ők, akkor már boldog emberként halnék meg) Pontosabban Frank igen, mert látszik rajta, hogy nagyon nagy formában van, de még ez is kevés lesz egy összetett Tour sikerhez.
Andy pedig egyértelműen nincs olyan állapotban, mint tavaly ilyenkor. Az az Andy Schleck már most vezetné a versenyt. Nekem nagyon nem tetszik, hogy támadás helyett folyton hátra tekinget és a többiekre, meg a tesójára vár.
És itt jön be az, amiért megkedveltem Contadort. Nem volt mindig a szívem csücske a madár csontú hispán, de ahogy versenyez az megsüvegelendő, s ezzel teljesen maga mellé állított. Abban a pillanatban, amint elég erősnek érezte magát támadott. Most nem tud úgy játszani a mezőnnyel, mint ahogy tette azt a Giron, de annyi kurázsi azért van benne, hogy két három attak után szétkapja a sort. Respect.
Ezzel pedig elérkeztünk a mai poszt apropójához.
Július 22.-én ugyanis az Alpe d'Huez-en lesz a befutó.
2001-ben, pont 10 éve szintén szerepelt ez a legendás hegy - mint előtte és utána még oly sokszor - a programban. Akkor viszont a mezőny előbb az Alpokat érintette, a Pireneusok csak utána következtek.
Lance Armstrong akkor és ott megmutatta az egész mezőnynek, hogy ki a legény a gáton, pontosabban a hegyen. Kétszer nézte meg magának Jan Ullrichot, mielőtt totálisan megsemmisítette.
Jose Luis Rubiera segítségével olyan tempóban kezdték el a d'Huezt, ami már nagyon nem esett jól sem a németnek, sem pedig a többi esélyesnek. Lance ekkor nézett hátra először. Felmérte milyen állapotban van az aktuális német bajnok.
Mikor látta, hogy Jan megfőtt, újra ritmust váltott. Ahogy ezeket a sorokat írom, még most is újra kiráz tőle a hideg! Percenként 100 -110-es lábfordulattal támadott. Nekiiramodott, mint egy gép. Hogy Sipos Jánost idézzem, úgy megindult, mint mikor leszakad a lift!
Hatalmas győzelmet aratott és ezzel lefektette az alapjait az az évi Tour sikerének.
Valami hasonló csodában reménykedem most is. Remélem valaki ugyanúgy bevállal, mint tette azt Lance, vagy a már említett Carlos Sastre 2008-ban.
Vagy ott van az eddig általam méltatlanul elhanyagolt nagy francia küzdő, a "kis" Thomas Voeckler. Még az is benne van a pakliban, hogy megtréfálja az esélyeseket.
De egy biztos. Ő az utolsó leheletéig védelmezni fogja a sárga trikót, ez biztos. Volt már erre példa, hisz 2004-ben is több napig az ő vállán feszült a maillot jaune!:
Egy francia a sárga trikóban, a franciák nemzeti kincsének számító versenyen. Egy háromszoros spanyol győztes, egyre jobb formában, de nem elhanyagolható hátránnyal. Egy ausztrál, aki a saját és az ötödik kontinens első Tour sikerért küzd. Két luxemburgi egy nagyon jó csapattal és egy kicsit nagy mellénnyel.
Érdekes és izgalmas befejezés lesz, annyi szent!
