Folytatódik az idény első versenyét felvezető interjú sorozatunk. Ez alkalommal Szabó Balázs „Sefe”, Kálmánczi Balázs, Szabó Zsolt és Lukács Zoltán osztja meg velünk idei céljait, elképzeléseit. Ki hosszabb, ki rövidebb formában. :) Köszönjük mindnyájuknak, hogy rendelkezésünkre álltak!

 

Szabó Balázs

 

Tervek célok az idei évre?

Szeretnék elindulni minden versenyen, és természetesen célba érni!

 

A teljes szezont végigcsinálod 2011-ben?

 Igen, szeretném.

 

A Rally Sprinten kívül tervezel más futamokat, ahol elindulsz?

Nem, nem tervezek.

 

Véleményezd egy kicsit a többieket, szerinted ki lesz a legnagyobb ellenfél?

Nem tudom, majd pár verseny után kiderül.

 

Technika maradt ugyan az? Vagy esetleg változtattál rajta valamit?

 Igen maradt, talán kicsit gyorsabb lesz. A fejlesztés a kormánygyorsító, azt szereltünk az autóba.

 

Milyen típusú pilóta vagy? Jellemezd magad pár mondatban. Pl.: improvizatív, brahis, aki sokat tréningezik?
Olyan, mint a cigány lova, nem vak, hanem bátor, fejjel megy a falnak! :) Ja és aki sokat tréningezik.

 

Bemernél ülni magad mellé?

Nem. 

 

 

Kálmánczi Balázs

 

Tervek célok az idei évre?
Minél több versenyen indulni, és eredményesen célba érni ahol elrajtolunk!

 

Teljes szezont futtok az RSB-ben 2011-ben?
Ez még kérdéses, de nem hiszem. Ha lehetőségem adódik, akkor ott fogok állni a rajtnál minden versenyen, felfújt pofával!
:)

 

A Rally Sprinten kívül terveztek más futamokat idénre ?
Nem tervezünk más futamokat, a sprintre koncentrálunk, de egy északi versenyen jó lenne elindulni és megmérettetni magunkat az ottaniakkal.

 

Véleményezzék egy kicsit a többieket. Szerinted ki lesz a legnagyobb ellenfél?

Az A-1.6 kategória főszereplői mind kemény ellenfelek, de vannak extra „perverz” alakok, mint pl.: Szauer Gergő, Tóth Zoltán, és ha benő a feje lágya Geiger Máté; Ja, és elméletileg a Telyes is jön, ő is nagyon gyors lehet, úgyhogy kemény évad lesz az idei.  

 

Technika maradt változatlan?
Igen marad ugyan az, szeretek Ladázni!!!

 

Fejlesztés?
Új szívet kapott a gép, majd kiderül, mit eredményez ez az újítás.

 

Milyen típusú pilóta vagy? Jellemezd magad pár sorban: improvizatív, brahis, sokat tréningező?

Én úgy gondolom, hogy megfontolt pilóta vagyok. Nem szoktam bevállalni olyan tempót, amiben nem vagyok 95%-ban biztos, hogy be lehet férni vele egy fordulóba. Azért az az 5% ott van, abban vannak improvizatív dolgok! Szeretem jól feldolgozni a pályákat, és jó itinert írni, navigátorom Kóbi ebben nagyon jó társnak bizonyult mindig!

 

Bemernél ülni Kálmánczi Balázs mellé?

Persze, ki is röhögném magam!!! :)

 

 

Szabó Zsolt – Leitgéb Judit

 

Tervek célok az idei évre?
Cél a gyári fényezés további megőrzése. :) Nincs konkrét terv, anyagi kár mentesen szeretnénk célba érni a versenyeken, a lehető legjobb helyen úgy, hogy az eredmény ne menjen az élményünk rovására. Tekintettel arra, hogy erősödik a mezőny, nehéz lenne bármiféle célt kitűzni eredmény szempontjából.

Teljes szezont futtok 2011-ben?
Jelenlegi állás szerint minden versenyen ott leszünk, ha nem jön közbe semmi. Hála Istennek az egyetlen ebbe bezavarni látszó tényező, a szakvizsgám. Ez a”megmérettetés” pont két futam közé esik. A tavalyi évi támogatóink kitartottak mellettünk, amit ezúton is köszönök nekik és a bajnoki címnek hála, egy új támogató is bizalmat szavazott nekünk az idei évre, így az anyagi hátterünk biztosított!

A Rally Sprinten kívül terveztek más futamokat is?
Tervek mindig vannak ez természetes, olyan kisebb versenyeken tervezzük még, hogy elindulunk, ahol lehetőség nyílik arra, hogy támogatóinkat kicsit közelebb hozzuk a sporthoz. Ha év közben úgy adódna egy Rally2-es futamon szívesen elindulnék.
De tudod, Puskin is megmondta, minden az Anyegin múlik. :)

Véleményezd egy kicsit a többieket. Szerinted ki lesz a legnagyobb ellenfél?
Ez nehéz kérdés, hiszen az idei évben bármi lehet. Azt gondolom, hogy egyformán számolni kell mindenkivel név említése nélkül, hiszen szoros lesz a kategória és elég egy forgás, amivel akár a 6. helyen találhatja magát az ember és onnan kell feltápászkodni, ami vagy sikerül, vagy nem. Jönnek jó kezű régi-új arcok, ütőképes autókkal, népesebb lesz a kategória, szoros küzdelmek várhatók ez azt hiszem borítékolható.

2010 után még valami új fejlesztés?
Marad Super N-es! :)
Cseréltem féktárcsát és lefestettem az alját, meg újra lesz matricázva.
Egy két tömítést kell cserélni, hogy ne folyjon az olaj és minden rendben.
Sikerült egy jó állapotú normális váltót találni, amit talán nem fogok tudni olyan könnyen meggyilkolni.

Milyen típusú pilóta vagy? Jellemezd magad pár mondatban. Pl.: improvizatív, brahis, olyan, aki sokat tréningezik?
Én tavaly Orfűn ültem először versenyautóba versenykörülmények között, így azt kell mondanom, újonc pilóta vagyok.
A vezetési stílusomon már korábban rengeteget csiszolt Guzi Jani barátom, azt hiszem őt nem kell bemutatni, ha valaki akkor ő képben van hogy kell a kupás autóval menni. Iványi Laci bácsi nevét sem kell magyarázni, sok fontos tanáccsal látott el ő is. Nekik nagyon sok köszönettel tartozom, hiszen rengeteget fejlődtem önmagamhoz képest.
A versenyzés tekintetében nem szeretek azon görcsölni, hogy most hol hagyhattam esetleg 2 tized másodpercet, vagy, hogy az a féktáv 1 m-rel hosszabb lett. Ugyanúgy tudtam örülni például a magyarbólyi vagy a somogyhatvani második helyezésnek, mint az árpádtetői vagy a geresdlaki első helynek. Megyek, ahogy tudok, a józanész határain belül, ahogy nekem tetszik, ha akarok, akkor énekelek gyorsasági közben, integetek a barátoknak, ismerősöknek. Szeretek úgy menni, hogy kicsit úszik a gép, hiszen ez egy lendületautó a maga 68 lóerejével és az utcai gumikkal.
Változó az, hogy mennyit tréningezünk, pályafüggő. Volt olyan pálya, amin többet mentünk, volt, amin kevesebbet, de a döntés mindig közös.
 
Bemernél ülni magad mellé?
Persze, hogy be, mivel jól kijövünk egymással, így az van, amit én akarok... :)


 

Lukács Zoltán

 

Tervek, célok az idei évre?

 Ebben az évben is Trabanttal fogunk versenyezni. Terveink között szerepel az autón a fékek módosítása. A kipufogón hajtottunk végre némi változtatást, sokat bajlódtunk vele, mert mindig leért és, mint tudjuk, a kétüteműnek a kipufogó a lelke! Az autó önmagában marad ugyan olyan, mint a tavalyi évben.

 

 Teljes szezont futtok 2011-ben az RSB-ben?

 Terveinkben az szerepelt, hogy az összes futamon indulunk, de az állandó navigátorom Leutsch Ákos időközben munkahelyet váltott és igen kevés hétvégéje szabad, emiatt navigátor hiányában lehetséges, hogy pár verseny kimarad. Ezért szeretném itt megragadni az alkalmat, ha valakinek lenn kedve beülni egy Trabantba navigálni, az jelentkezzen!

 

 A Rally Sprinten kívül terveztek más futamokat?

 Komolyabban nem foglalkoztunk még ezzel a kérdéssel. Esetleg néhány kisebb szlalom

vagy mini rally számításba jöhet!

 

 Véleményezd egy kicsit a többieket, szerinted ki lesz a legnagyobb ellenfél?

 Reménykedem, hogy az idei évben nagy létszámban fognak részt venni ebben a kategóriában és 8-10 Trabant összejön. Sok jó kezű pilóta van, akik nagyon ügyesek és komoly technikával állnak rajthoz. Ha mégis ki kéne emelnem pár kategóriatársat, akkor talán Kiss Árpi, Horváth Sanyi, Kiss Pisti volna, és nagyon remélem, hogy az idei évben Harth Máté is kitolja a kis Trabantot. Azt hiszem, hogy Ők az igazán nagy ellenfelek.(Akik még versenyeznek ebben a kategóriában.)

 

 Milyen 2011-ben is Trabanttal versenyezni és mi köt még a típushoz?

 Elég nehéz, sok fejfájást okoz az embernek. Sok-sok műszaki hiba miatt álltunk már ki és ebbe előbb utóbb bele lehet unni. Emiatt elég költséges. Sok pénzt , időt, energiát kell ráfordítani ,hogy minden klappoljon rajta, hiszen már nem egy mai technika. Azonban olyan élményt ad, ami elmondhatatlan!

 

Hogy jellemeznéd Lukács Zolit, a pilótát?

 A pályán próbálok a lehető legnyugodtabb maradni és csak a pályára koncentrálni! Abszolút nem tréningezem sokat, egy itiner írást is maximum 3-4 pályabejárásból oldunk meg. Körülbelül ennyiből áll nálunk a tréningezés. Inkább a belső felvételeimet szoktam nézni egy adott verseny előtt, és abból próbálok meg tanulni, és fejben összerakni, hogy mit is kellene csinálni. Illetve más pilóták felvételeit is szoktam tanulmányozni. Abszolút komolyan veszem a versenyzést, verseny előtti napot szigorú pihenéssel töltöm el.

 

Bemernél ülni magad mellé?

 Általában félni szoktam más mellett, az első 20 m-en leszűröm, hogy félnem kell-e vagy sem! De természetesen BE!

Riport by Lepold Zsolt & Vörös Gergő

grafika-honlap.hu - Grafika- és honlap készítés olcsón, ingyen tanácsadással!

Címkék: 2011 orfű interjuk rsb rsb 2011 sefe kálmánczi szabózsé lukácszoli

A bejegyzés trackback címe:

https://sportkannibal.blog.hu/api/trackback/id/tr432721261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása