Sorozatunk mai részében megszólaltatjuk a tavalyi abszolút bajnokot, a 6-os kategória, kétkerekes felének címvédőjét, egy "majdnem" újoncot és egy nagy visszatérőt. Következzen hát Sághy László, Juhász Miki, Köbli Károly valamint Zsebe Gábor. Mostani bejegyzésünk kicsit Skodás lett. A következő viszont Ígérjük Ladás lesz. Nem kicsit, nagyon!

 


Sághy László-Sághy Zoltán

Tervek célok az idei évre?

Belakni még jobban a kocsit a beállítások terén! Szeretnénk az idei évben is minden sprint futamon rajthoz állni és megvédeni a bajnoki címet!

Teljes szezont futtok 2011-ben?

Igen!

A Rally Sprinten kívül terveztek más futamokat?

Igen, az év közepén a Rally2-es Mecsek Rallye-n szeretnénk még indulni! Persze ha a támogatók áldoznak ránk.

Véleményezd egy kicsit a többieket Szerinted ki lesz a legnagyobb ellenfél?

Szerintem, akik a VI-os kategóriában indulnak, azok közül mindenki potenciális ellenfél! Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez egy technikai sport és sok múlik a szerencsén is!

Technika maradt változatlan? Esetleg került bele valami újdonság?

Maradt az EVO IX-es Lancer. Extra módosítások nem, csak apróbb finomítások történtek rajta!
 
Milyen típusú pilótaként jellemeznéd magad?

Precíz, megfontolt, nem szoktam rengeteget menni a pályákon, de a tréninget nagyon komolyan veszem!
 

Bemernél-e ülni magad mellé?

Igen.

 

Juhász Miklós-Skoda Gábor

Tervek célok az idei évre?

Szeretnénk minden versenyen indulni és jól érezni magunkat. Mindemellett ha eredményesek is leszünk, akkor az egy plusz, egy jó dolog.

Teljes szezont teljesítetek az RSB-ben?

Igen az a terv. Ha nem jön közbe semmi nem várt esemény, akkor, akár sikerülhet is. 

Tervezitek, hogy Sprinten kívül más versenyen is elrajtoltok?

Alapvetően nem. Örülünk, ha a költségvetésünkből a teljes Sprint szezonra futja. Viszont a TME-nek van egy Hőgyész-Gyönk futama, ami nekem az egyik kedvenc pályám és évek óta nem mentem rajta. Azt esetleg megpróbáljuk beszorítani valahogy.

Véleményezd egy kicsit a többieket. Szerinted ki lesz a legnagyobb ellenfél?

Nem tudom a kategóriánk hogy alakul az idén. Szeretnék néhány erős vetélytársat, akivel lehet küzdeni. Mi alapvetően tavaly is az abszolút értékelést néztük inkább. Szeretnénk néhány gyémántos ellenfelet megszorongatni pár versenyen, esetleg meg is verni őket! :)

2011-re valami új fejlesztés az autót illetően?

Lemostuk... :) Év elején semmi komoly újítás. Talán a második, harmadik futam táján elkészül a versenyváltónk. Az már várjuk erősen...

Milyen típusú pilóta vagy? Jellemezd magad pár mondatban. Pl.: improvizatív, brahis, olyan, aki sokat tréningezik?

Megfontolt. Öreg vagyok én már a túlzott kockázatokhoz. Alapvetően élvezni szeretem a versenyzést. A töréskár utáni folyamatos szögelést pedig nem kedvelném annyira.

Helyet foglalnál magad mellett a jobb1-ben?

Simán. Jól érzem magam a navigátorülésben is, bár vezetni azért jobb.

 

Köbli Károly-Szelep

Tervek célok az idei évre?

Kezdő versenyző létemre, szeretnék nagyon sokat tanulni és tapasztalatot gyűjteni. Az autó, amivel megyünk idén, egy ütőképes technika és elérhető vele a dobogó, amihez mindent egybevéve csak én kellek.Tudom, hogy nagyon komoly ellenfelekkel kell megküzdeni. A kategóriába Merencsics Árpi és Nagy Balázs tapasztalt profi pilóták, de mindent meg fogok tenni és tudom, hogy a „Mentorom” is nagyon sokat fog segíteni abban, hogy ott legyek a közelükben.A cél, amivel én elégedet lennék, az év végére a kategóriában egy dobogós helyezés, lehetőleg a pódium minél magasabb fokán.

Az RSB összes futamán indulsz 2011-ben?

Igen, szeretnénk teljes szezont menni, persze ehhez sok mindenre szükség van. Én úgy gondolom, ha a szerencséből is kijut, akkor ez sikerülni fog. 

A Rally Sprinten kívül tervezel/terveztek más futamokat?

Igen tervezünk. A Mikulás Rally-n való részvételt biztosan és talán még egy Rally2-es futamon is elindulunk.

A Technika maradt változatlan?

A márka maradt, viszont nagyon sok minden változott. Az új Favoritban, ami csak aszfalton fog menni egy 1.4-es, Weberes mini Kit-Car motor van, hatsebességes váltóval. Nagyobbak lettek a fékek is. Valójában ez egy teljesen új autó. Murvára a tavalyi autó van felkészítve, ami teljes felújításon esett át.

Milyen típusú pilóta vagy? Jellemezd magad pár mondatban. Pl.: improvizatív, brahis, olyan, aki sokat tréningezik?

Kezdő, tapasztalatlan, de alapos, maximalista, aki sokat szeretne fejlődni, lehetőleg gyorsan. Mivel az autóval nem tudok nap, mint nap menni, tehát kevés bennem a kilométer, fontosnak tartom, hogy a pályáról mindent tudjak.

Milyen a viszonyod a navigátoroddal és mennyit csiszol a vezetési stílusodon? :-D

Parádés!!!! Nagyon jó, baráti viszonyban vagyunk a magánéletben is. Természetesen a versenyautóban ülve más a helyzet. Mind a ketten maximalista emberek vagyunk. A tapasztalatával a versenyzés terén, nagyon sokat segít nekem. Úgy gondolom, hogy Péter tanácsai révén, rövidebb idő alatt tudok tanulni, fejlődni. Ha mindenre, amit Szelep elmondott, magamnak kellett volna rájönnöm, az időben sokkal tovább tartott volna.  

Bemernél-e ülni magad mellé?

Bármikor.

 

Zsebe Gábor

Mikor indultál utoljára Rally Sprint versenyen és mivel?

Pontosan 10 éve, egy Gr. A-s 1300ccm-es Skoda Favorittal, de akkor még nem volt Rally Sprint Bajnokság. Abban az időben még úgy hívták, Amatőr Rally.

Miként jött a gondolat, hogy idén újra nekikezdj a ralizásnak?

Akit egyszer megcsap a benzingőz illata, az nehezen gyógyul ki ebből a „betegségből”. Tíz év alatt nagyon sokszor álmodoztam arról, hogy egyszer megint versenyautóban ülök. Szederkény – Bóly viszonylatban nagy hagyománya volt annak idején az amatőr rallynak. Tavaly év végén a haverokkal sokat dumáltunk a régi szép időkről, s akkor eldöntöttem, megpróbálom megteremteni az anyagi és technikai feltételeket ahhoz, hogy ismét versenyezhessek. Nagy örömömre úgy néz ki ez sikerült.

Melyik kategóriában és milyen autóval tervezel rajthoz állni?

Maradtam a régen bevált technikánál és egy 1300ccm-es Favoritot vásároltam. A III. kategóriában fogok indulni.

Tervek célok az idei évre?

Szeretnék minél több versenyen elindulni, hogy gyűjtsem a versenykilométereket és fokozatosan visszaszokjak a rallyba. Nagyon régen ültem már versenyautóban, ezért mindenképpen tanuló évnek fogom fel ezt az idei szezont.

Mi a véleményed a Bajnokságról és kit tartasz lehetséges ellenfélnek?

Igazándiból külső szemlélőként tudok véleményt mondani a bajnokságról, ami nagyon-nagyot fejlődött az elmúlt 10 év alatt, mint autók és pilóták terén. A lehetséges ellenfelekről nem tudok nyilatkozni, mert nem ismerek ebben a kategóriában senkit, de gondolom hamar beazonosítom a vetélytársakat és talán lesz még pár öreg motoros is a „szakmában”, akiket ismerek.

Milyen típusú pilóta vagy? Jellemezd magad pár mondatban.

Erre a kérdésre nem tudok jelen pillanatban válaszolni. Pár verseny után már okosabb leszek.:) Nem szoktam brahizni, inkább sokat foglalkozom a pálya karakterisztikájával. Idén erre fordítok nagy hangsúlyt, mivel nem ismerem a gyorsaságikat.

Bemernél ülni magad mellé?

Azt hiszem igen, de ez nem 100%, mert még nem volt lehetőségem saját magam mellett ülni.:)

 

Mind a négyeteknek köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltatok.

Riport by Lepold Zsolt & Vörös Gergő

grafika-honlap.hu - Grafika- és honlap készítés olcsón, ingyen tanácsadással!

Címkék: mike orfű sághy interjuk rsb2011 köbli zsebe

A bejegyzés trackback címe:

https://sportkannibal.blog.hu/api/trackback/id/tr362735938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása