A pihenő nap után újra az Atacama sivatagban versenyzett a Dakar Rali mezőnye.
A motorosoknál a hazaiak kedvence Francisco López-Contardo megszerezte idei első szakasz győzelmét. A derék "Chaleco" igazi Dél-Amerika specialista, hisz eddig csak Chile-ben nyert szakaszt a Dakaron. Tavaly hármat, idén az elsőt.
A tempója mellett még szerencséje is volt, hisz az etap első felében elhagyta a kipufogóját és a speciál végére igen csak elgyengült a blokkja. Szerencséje volt, hogy kibírta a motor és azért is mert a szervezők lerövidítették az etapot.
Második lett a címvédő, harmadik pedig a trónkövetelő. Cyril Despres(KTM) újabb 1 percet hozott Marc Coman(KTM), aki elég sokáig motorozott Ruben Faria(KTM) porában. Negyedik helyen zárt Rodrigues, aki másfél percet vert Fariára.
Az autósoknál Nasszer al-Attijah megkezdte hadjáratát első Dakar győzelméért.
Még a pihenőnap előtt nyilatkozta, hogy kontrollálja a távolságot közte és Sainz között, csak az alkalmas pillanatra vár, hogy támadhasson. Nos elérkezett az idő. A szakaszon befogta az előtte rajtoló spanyolt, azaz adott neki 2 percet, majd nagyon taktikusan nem rizikózott a matador porában, hanem nyugodtan bejött mögötte. Így megnyerte az etapot, s karnyújtásnyi közelségbe került a napot második helyen záró Sainzhoz.
Csak meg kellett jegyeznem, hogy lassú és Giniel de Villiers egyből rám is cáfolt. Harmadikként teljesítette a szelektívet.
al-Attijah csillaga szinte csak most kezd emelkedni, addig Stefan Peterhanselé elkezdett igen komolyan leáldozni. Megint beszedett egy defektet és gyűjtött hozzá újabb 7 percet. Már Mr Dakar is azt nyilatkozta, hogy minimális esélyt lát a végső sikerre, hisz a hátránya már több, mint 21 perc.
Nem csak a franciára, hanem az egész X-Raid csapatra rájár a rúd.
Történt ugyanis, hogy a pihenő napon a teljesen szétszedett, majd felújított Minivel Guerlain Chicherit elment tesztelni. Autózott is 25 kilométert, majd visszafelé, a táborba érkezés előtt esett egy akkorát, hogy fel kellett adnia a versenyt. Ügyes. Egy totál kár.
Majd jött a másnapi szakasz és az argentin Orlando Terranova(BMW X3) ráment egy kőre, amit nem láttak. Na vajon mi lett az eredménye egy nyélgázas perecnek? Igen egy újabb tk.
A kamionosoknál Ales Loprais zsinórban második etap sikerét ünnepelhetve megelőzve Kabirovot és Chagint.
Az összetettben Kabirov vezet, Loprais és a "cár" előtt.
A verseny állása 7 szelektív után:
Motor:
1 | COMA (ESP) | KTM | 025:41:07 |
2 | DESPRES (FRA) | KTM | +0:09:57 |
3 | LOPEZ CONTARDO (CHL) | APRILIA | +0:18:35 |
4 | RODRIGUES (PRT) | YAMAHA | +0:32:22 |
5 | FARIA (PRT) | KTM | +0:40:23 |
6 | VERHOEVEN (BEL) | BMW | + 1:11:46 |
7 | PEDRERO GARCIA (ESP) | KTM | +1:15:17 |
8 | VILADOMS (ESP) | YAMAHA | +1:15:35 |
Autó:
1 | SAINZ (ESP), CRUZ (ESP) | VOLKSWAGEN | 023:08:51 |
2 | AL-ATTIYAH (QAT), GOTTSCHALK (DEU) | VOLKSWAGEN | +0:01:10 |
3 | PETERHANSEL (CHE), COTTRET (FRA) | BMW | +0:20:31 |
4 | DE VILLIERS (AFG), VON ZITZEWITZ (DEU) | VOLKSWAGEN | +0:32:29 |
5 | HOLOWCZYC (POL), FORTIN (BEL) | BMW | +1:27:51 |
6 | MILLER (USA), PITCHFORD (AFG) | VOLKSWAGEN | +2:12:30 |
7 | SPINELLI (BRA), HADDAD (BRA) | MITSUBISHI | +2:36:56 |
8 | LAVIEILLE (FRA), POLATO (FRA) | NISSAN | +3:24:35 |