WRC: Rallye de France 2011

 2011.10.08. 15:13

Ha aszfalt és Rally Világbajnokság, akkor Loeb.

Ha Francia Rally és aszfalt, akkor Loeb.

Ha Ausztrál Rally és betli utáni renomé kozmetikázás, megint csak Loeb.

Ha hazai pálya, ismételten Loeb! Így volt ez mostanáig. De csak volt!


Minden ésszerű, emberi számítás szerint egy újabb sima Sébastien varázslatnak kellett volna következnie Alsace-ben, hisz a hétszeres világbajnok korábban már ötször megnyerte a gall vb futamot, sőt tavaly szó szerint hazai pályán diadalmaskodott, lévén szülővárosában vehette át a futamgyőzelemért járó babérkoszorút, illetve itt biztosította be hetedik világbajnoki címét is.

A németországi defekt, az ausztráliai csetlés-botlás, valamint azok után, hogy a Citroën világosan Ogier tudtára adta, hogy ki is az első számú ember a piros fehéreknél, szinte borítékolható volt az újabb Loeb futam győzelem.

Arról, hogy nem lett meg a 67., egy olaj pumpa tehet. Le Sebet 2002 óta még egyszer sem hagyta cserben a technika. Eddig!

A harmadik gyorsaságin voltak kénytelenek félreállni Daniel Elena-val, miután a motor elgyengült, majd meg is adta magát. Loeb Németország után kényelmes, 25 pontos előnnyel vezetett márka és honfitársa, Seb Ogier előtt, míg Hirvonen már 36 egységgel volt elmaradva a címvédőtől.

Igen ám, de a kissé szürke finn a Ford és csapattársa segítségével megnyerte az ötödik kontinens vb futamát, majd Franciaországból is hazavihetett egy bronz érmet. Ezeknek, illetve a power stage-n szerzett egy extra pontnak köszönhetően utolérte a Citroën vezérpilótáját.

Hatalmas mázli kellett mindehhez, hisz ugyan azon a szakaszon ahol Loeb kiesett, Mikko hibázott, s elvesztegetett rengeteg másodpercet. Viszont szerencséje volt, mert tovább tudott menni, pontokat tudott gyűjteni.

Szerencséje volt, mert bár Jari-Matti is hibázott - lebontott egy kerítést -, a harmadik nap csakúgy, mint Ausztráliában, helyet cseréltek egymással.

Szerencséje volt, mert Petter Solberg ugyan rengeteg küzdés és harc árán harmadikként zárta a futamot, de utólag kizárták. Az ok: négy kg-val a minimum súly alatt volt a DS3 WRC. A peches norvég és csapata nem is fellebbezett.

Néha már az az érzésem, hogy átok ül szerencsétlen Petteren. Pedig a második nap elején még vezette is a versenyt, gyorsan, egyenletesen haladt. Majd kapott egy defektet, melynek következtében a győzelmi reményei azonnal el is szálltak. Ekkor úgy tűnt, hogy legalább a dobogó meglesz, mint Ausztráliában. Hát nem így történt...

Solberg Ogier-rel és Dani Sordoval volt nagy csatában. A derék spanyol ismét megmutatta, hogy van potenciál a Prodrive-féle Miniben. A verseny mind három napján nyert legalább egy szakaszt - összességében 4 etapgyőzelemmel zárt -, három alkalommal vezette a futamot, s végül másodikként fejezte be a viadalt.

Természetesen szükség lesz még egy kis sebességre Miniéknél ahhoz, hogy a Citroënekkel és a Fordokkal egyenlő félként vegyék fel a küzdelmet egy - egy futamgyőzelemért, de a csomag amivel rendelkeznek, minden kétséget kizáróan remek. Elég, ha csak Kris Meeke,  gyorsasági eredményeit, a versenyben elfoglalt pozícióját vesszük alapul. A 2009-es IRC bajnok az abszolút 5. helyről volt kénytelen búcsút inteni a második nap derekán a további küzdelmeknek, mikor is tetőre tette a kis piros méregzsákot. A hibához a rosszul felírt itiner vezetett.

A versenyt tehát Sébastien Ogier nyerte, meglehetősen laza tempóban. A franciák fiatal csillaga a verseny után elmondta, hogy a hétszeres világbajnok csapattársa kiesését követően semmilyen rizikót nem vállalt, vállalhatott, hisz a gyártók versenyében egyszerűen nem veszíthetett több pontot a Citroën. Ezért tudott olyan közel lenni hozzá a spanyol-norvég tengely az első nap után. Miután a "kis" Sébastien megnyugodott, nem volt kérdés kié lesz a győzelem.

A verseny végeredménye:

1. Ogier S. - Ingrassia J.
Citroen DS3 WRC
M
WRC
3:06:20.4   108.6
2. D. Sordo - Del Barrio C.
Mini Cooper Rally
WRC 3:06:26.7 +6.3
+6.3
108.6
0.02
3.
 
Hirvonen M. - Lehtinen J.
Ford Fiesta RS WRC
M
WRC
3:09:47.0
0:10
+3:26.6
+3:20.3
106.8
0.61
4.
 
J. Latvala - Anttila M.
Ford Focus RS WRC
M
WRC
3:09:50.7
2:10
+3:30.3
+3.7
107.9
0.62
5.
 
D. Kuipers - Miclotte F.
Ford Fiesta RS WRC
M
WRC
3:13:02.4 +6:42.0
+3:11.7
104.9
1.19
6.
 
Solberg H. - Minor Petrasek, I.
# 15 Ford Focus RS WRC
WRC 3:13:28.7 +7:08.3
+26.3
104.6
1.27
7.
 
Ostberg M. - Andersson, J.
Ford Fiesta RS WRC
M
WRC
3:14:18.7 +7:58.3
+50.0
104.2
1.42
8.
 
Block K - Gelsomino A.
Ford Focus RS WRC
M
WRC
3:14:45.9 +8:25.5
+27.2
103.9
1.50
9.
 
Campana P. - de Castelli S.
Mini Cooper Rally
WRC 3:14:59.1 +8:38.7
+13.2
103.8
1.54
10.
 
Wilson M. - Martin S.
Ford Fiesta RS WRC
M
WRC
3:16:21.2 +10:00.8
+1:22.1
103.1
1.78
11.
 
O. Tanaka - Sikka K.
Ford Fiesta S2000
2 3:17:52.1 +11:31.7
+1:30.9
102.3
2.05
12.
 
Al-Qassimi K. - M. Orr
Ford Focus RS WRC
M
WRC
3:18:48.6 +12:28.2
+56.5
101.8
2.22
13.
 
Brynildsen E. - Alanna T.
Skoda Fabia S2000
2 3:20:25.8 +14:05.4
+1:37.2
101.0
2.51
14.
 
Prokop M. - J. Tomanek
Ford Fiesta S2000
2 3:20:32.8 +14:12.4
+7.0
101.0
2.53
15.
 
B. Sousa - Babo P.
Ford Fiesta S2000
2 3:22:27.0 +16:06.6
+1:54.2
100.0
2.86

 Tizenegy forduló elteltével ismét elölről kezdődik a Világ Bajnokság. Seb Loeb és Mikko egyaránt 196 pontot gyűjtött eddig, míg Seb Ogier 193-at. Hátra van még az aszfaltos Katalán - és a murvás Brit Rally.

A francia csapaton belül eddig volt kedvezményezett. A nagy kérdés, hogy mindezt Ogier tűri-e szó nélkül, vagy pedig harcol ameddig csak lehet? Én ez utóbbira tippelnék.

Mikko a szilárd burkolaton egész egyszerűen lassú, de Spanyolországban a hazaiak kedvence, Dani Sordo akarva - akaratlanul is a segítségére lehet, míg laza talajon a saját sebességén kívül bízhat Jari-Matti tempójában is.

Érdekes és izgalmas lesz a folytatás annyi szent. Tehát Október 20-23.: Katalán Rally

Címkék: mini ford citroen rally wrc loeb hirvonen ogier sordo rally de france 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://sportkannibal.blog.hu/api/trackback/id/tr243287681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása